
68 KORALL 38.
tulajdonítják, akit, illetve akiket akrónikás valamilyen okból követendő példa-
képként állít az olvasó elé, ahogyan például Nagy Károly vagy II. Henrik aregens-
burgi császárkrónikában (Kchr) arex justus et paci cus ideálját testesíti meg, vagy
akár példaként említhetjük az úgynevezett „Dalimil”-krónika (DalP) leírását is,
amely szerint már acsehek azok, akik amagyarokat keresztény hitre térítik.
A magyarokat ugyan keresztény hitre térítik, de akereszténység és pogányság
közötti ingadozásuknak akrónikaírók szintén külön gyelmet szentelnek. Így
megemlítésre kerül I.András (1046–1060), majd I.Béla király (1060–1063) is,
akik anép kérésére engedélyezik apogány életmódhoz való visszatérést. AVata
és a János-féle pogánylázadás kegyetlenkedéseit, de Levente pogány beállított-
ságát szintén kiemelik. II. István (1116–1131) és IV. (Kun) László (1272–1290)
tetteinek leírásánál ugyanakkor nagy hangsúlyt kap akunoknak amagyarokkal
szembeni, túlzott előnyben részesítése, és pogány életmódjuk. II. István például
nem akart megházasodni, „hanem megelégedett ahajadon nőkkel”.
122
IV. László
szintén „megvetette aházasság intézményét”, és pogány ágyasokat vett magá-
hoz,
123
vagyis egyikük sem különbözött Attilától, aki maga is „nagy nőcsábász”
volt.
124
Egyébként IV. László egész uralkodása negatív exemplumként szolgált,
főleg abban atekintetben, hogy hova vezethet egy uralkodó nem keresztény élet-
módja, és mindez milyen hatásokkal bírhat az egész ország életére vonatkozóan.
Szintén pogány tulajdonságnak minősül asuperbia (kevélység, dölyf), amely
ugyancsak Attilától kezdve majd minden magyar királynak tulajdonsága.
125
Kiemelendő még, hogy ellentétben más keresztény országokéval, apápa
magyarországi törekvései sorra sikertelenek, parancsai pedig teljesítetlenek marad-
tak. Amagyarok nem fogadták el apápa által állított királyokat – például 1290-
ben IV. (Kun) László halála után, vagy éppen Károly Róbertet –, apápai legátu-
soknak pedig sorra dolgavégezetlenül kellett visszatérniük amagyarok földjéről.
Ugyancsak itt kell megemlítenünk az elemzett krónikákban aMagyar
Királyság tárgyalása kapcsán felbukkanó, amagyar uralkodó seregében szolgáló
legkülönbözőbb népeket (kunokat, besenyőket, görögöket, ruténokat, szilézia-
iakat, rácokat, bosnyákokat és másokat), akik között aszerzők elbeszélése sze-
rint szép számmal akadtak pogányok,
126
még azt követően is, hogy amagyarok
már keresztény hitre tértek.
127
Azelbeszélések szerint akunokon (Valwen) és vad
oláhokon (Vlachin) kívül mohamedán kálizok és más izmaeliták (Kotziler und
Koltzil) is éltek akirályság határain belül, vagyis alegkülönbözőbb származású
és hitű, valamint alegkülönfélébb, sajátságos nyelvet beszélő népek. Amagyar
seregben szolgáló számos nép közül akrónikások általában akunok – háború és
122
HHzF hj
v
: „sonder begnu
e
gt sich allein mit den ledigen weibern”.
123
„verschmacht den eelichn stant”. Erről olvashatunk JUUChr 497; HvMUchr 209; JdU 26;
StRchr 24408–24425.
124
HHzF iiij
v
: „ein grosser weibler”.
125
Lásd Attila kapcsán például HHzF c
v
: „seine angeborne ho art”.
126
RvE 2553–2568. Lásd még ehhez JUÖChr104, 35 skk.
127
Például RvE 2559–2560: „[...] manege unkristenlichu kint, in vromdin sundir sprachin (furcsa
[számunkra idegen] sajátságos nyelvű, nagy számú nem keresztény gyermek)”.
Komentarze do niniejszej Instrukcji