
4
A kulturális és"H fizikai adottságok az emlékezeti jelenségek mindegyikét be-
folyásolják. De hogyan hatnak, és milyen következményeket hordoznak vajon ezek az
emlékezeti jelenségek a történeti kutatásra nézve? A magam részéről ezt tartom döntő
kérdésnek, amelynek megválaszolásához a lehető legtöbb emlékezéssel foglalkozó
tudományágat segítségül hívtam: nemcsak a magam tudományterületét tehát, amely
eddig ezzel a problémával - bármilyen furcsán hangzik is - semmilyen módon nem
szembesült, inkább az etnológiához (amely a szóbeli kultúra kollektív emlékeivel
foglalkozik), vagy a pszichológiához, illetve a neuropszichológiához, neuro-
biológiához és más kognitív tudományokhoz fordultam segítségért. A válaszok, ame-
lyeket kaptam, a következőképpen foglalhatók össze.
Az emberi emlékezőképesség élményeinket úgy reprodukálja, hogy az sem
azonosságát, sem tárgyilagosságát tekintve nem lesz megbízható. Főként az epizodikus
emlékezet hajlamos a modulációra, a torzításra és a tévedésre: esetében a pszichológiai
kísérletek rendre 40%-ra rúgó hibahányadot rögzítenek. A szemantikus emlékezet
valamelyest megbízhatóbban működik. Ijesztően hangzik ez egy történész számára,
főképpen ha csak az emlékezethez kötődő információkra hagyatkozhat. És mindezzel
nem csupán az ókor, illetve a forrásszegény középkor kutatásakor számolhatunk, je-
lenkori történeti tényállások sorozatán is kimutatható, vegyük például T. Junge, vagy
akár A. Speer esetét,
4
de még olyan jelentős személyiségekkel, mint Karl Löwith is
megesik, hogy teljes mértékben tévesen emlékezik vissza Max Weber „A tudomány
mint hivatás" című előadására.
Példák hosszú sora állhatna itt, amelyek állandó jellemzője a nagyfokú torzí-
tás, hiszen az eseményekre mindenki kedve szerint emlékezik, és nem úgy, ahogy azok
valójában megtörténtek, az időpontokat összecseréli, távol lévő személyeket szerepel-
tetjelen levőket elhagy, a tényeket elferdíti stb. Mindebből a történész arra a mélyre-
ható következtetésre jut, hogy a tényállásban bekövetkező veszteségek és nyereségek
egyenlő súllyal esnek latba. Módszertani szempontból pedig új követelményként jele-
nik meg, hogy a torzulásokkal akkor is számolni kell, ha azok eddig még nem bukkan-
tak fel, és ügyelni kell a különböző deformáló markerekre (érzelemvilág, önértelmezés
és egyebek). Szükségessé válik továbbá az elsődleges és a másodlagos deformálási
képesség, vagyis a tudattalanul eredményes, illetve tudatosan előidézett torzítás elhatá-
rolása, továbbá a befogadótól, illetve egyéb körülményektől való függés figyelembe-
vétele. Számolni kell azokkal a mentális, testi, lelki, társadalmi adottságokkal, ame-
lyek érzékenyen hathatnak az emlékek előhívásának folyamatára.
A tudattalanul ható, vagyis elsődleges torzító tényezők közül tizenkilencet
tudtam összeszámolni: 1) aktív, illetve passzív részvétel az adott eseményben, 2) ösz-
tönös alkalmazkodás tz. agyban meglévő elbeszélésmintákhoz, 3) az ismétlés útján
történő bevésés, 4) az észlelést kondicionáló emléknyomok (amelyek például egy
kérdést, de akár stresszhelyzetet is fel-, illetve előidézhetnek), 5) az emlékezés útján
feldolgozandó történések száma és sűrűsége, 6) a rendelkezésre álló számtalan infor-
máció félig tudatos értékelése, szétválogatása, alkotóelemeire bontása, 7) a szétváloga-
tott adatok segítségével az egyetlen zárt egészként felfogható történet megalkotása, 8)
az emlékként felidézett történetben a saját személyiség érzelmileg hangsúlyos pozicio-
nálása (önmaga megdicsőülése, esetleg szégyenérzete), 9) a lényeges elemek
kanonizációja, 10) több egyforma eset egybemosása, 11) a háttérben megbújt tényezők
előtérbe állítása, illetve felnagyítása, 12) különböző esetek hasonló részleteinek felcse-
rélése, 13) időben elhúzódó események egyetlen pillanatba, egyetlen gesztusba sűríté-
se, esetleg csupán egyetlen szóval történő kifejezése, 14) a bejövő jelek többértelmü-
Komentarze do niniejszej Instrukcji