Philips AZ1412 Instrukcja Użytkownika Strona 50

  • Pobierz
  • Dodaj do moich podręczników
  • Drukuj
  • Strona
    / 184
  • Spis treści
  • BOOKMARKI
  • Oceniono. / 5. Na podstawie oceny klientów
Przeglądanie stron 49
48
dalmi gyűlésen, és talán a következő évi frankfurtin sem, miként bizonyosan állíthat-
juk, hogy az 1429-es pozsonyi gyűlés előzményeiről és eseményeiről is mások elbe-
szélése alapján értesült,r igen részletesen."
2
Az uralkodó Rómába vonulásának és
császárrá koronázásának epizódjai is hallott információkon alapulnak."
3
Érthető, hogy
ezen időszakhoz kötődően jelennek meg az emlékiratban a Mainzhoz kapcsolódó
eredetmondák, illetve a város belügyeit taglaló fejezetek, s a városi belviszályok elsi-
mítását célzó szerződések és rendelkezések teljes szövege."
4
Eberhard Windecke tartózkodási helyeinek meghatározásához nem csupán a
nevével fémjelzett emlékirat szövevényes és a kronologikus rendet szinte kivétel nél-
l mindig mellőző beszámolóit használtuk fel, hanem mindazokat az okleveles forrá-
sokat, illetve városkönyvi bejegyzéseket, melyek az eddigi Windecke-kutatás során
felszínre kerültek. Az elkészített itinerárium nemcsak az emlékirat hitelességének
megítélésében játszhat döntő szerepet, de segítségével feltárul előttünk a késő közép-
kori európai úthálózatnak egy olyan rendszere, amelynek elemzése meghaladja ezen
tanulmány kereteit, s egy önálló értekezés témájául szolgál.
Jegyzetek
1
Az emlékirat magyar nyelvű fordítása: Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról.
Ford.: Skorka Renáta. Budapest, 2008. (A továbbiakban: Emlékirat.)
2
Hoensch, Jörg K.: Itinerár König und Kaiser Sigismunds von Luxemburg (1368-1437). Warendorf, 1995.,
Engel Pál - C. Tóth Norbert: ltineraria regum et reginarum (1382-1438). Budapest, 2005.
3
Emlékirat. 21.
4
Uo. 19.
5
IV. Vencel cseh király kapcsolatát a kereskedelmi társaságokkal
1.
Moraw, Peter: Deutsches Königtum und
bürgerliche Geldwirtschaft um 1400. In: Vierteljahrschriftr Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, 55. (1968)
289-328.
6
Emlékirat. 21.
7
Uo. 22-23.
8
A Groland fivérek tagjai voltak a kontinens egészét behálózó Stromer-cégnek, legalábbis üzleti tevékeny-
ségük kezdeti szakaszában. Laurenz talán fivérével, Jakobbal egyetemben a 14-15. század fordulóján a
Stromer-ház bécsi képviseletét látta el. Hans és Jacob Grolandról 1. Kubinyi András: A budai német
patríciátus társadalmi helyzete családi összeköttetéseinek tükrében a XIII. századtól a XV. század második
feléig. In: Levéltári Közlemények, XLII. (1971) 202-269.
' Emlékirat. 23.
10
Stromer, Wolfgang von: Oberdeutsche Hochfinanz (1350-1450). Bd. I—III. Wiesbaden, 1970. 132.
" Ulrich Vorchtel nürnbergi kereskedő annak a szintén nürnbergi származású, ám 1403-ban polgárjogáról
lemondó Ulrich Kamerernek volt a veje, aki 1397-1398 között szomolnoki kamaraispán, 1394-ben, 1397-
ben, 1398-ban harmincadispán volt. (Ehhez 1. Hermann, István: Finanzadministration in der zweiten Hälfte
des 14. Jahrhunderts in Ungarn. Budapest, 1987. 86., 88.) Ulrich Vorchtel egyik veje az a Peter Reichel volt,
aki Zsigmond legfőbb bizalmasainak köréhez tartozott, s 1425-1428 között körmöci kamaraispáni tisztséget
viselt, a másik veje pedig az a Budai Farkas László volt, aki Budán bírói tisztséget viselt, s az 1439-es budai
felkelést is leverte. (1. Stromer: Oberdeutsche Hochfinanz, i. m. 83.) Ulrich Vorchtel 1406-ban nyilván
követte apósát Magyarországra, öt pedig Eberhard Windecke. Egyáltalán nem zárható ki. hogy Eberhard
Windeckét esetleg Ulrich Vorchtel ajánlhatta Zsigmond király figyelmébe. Vorchtel - ha nem is olyan
fontos tisztségben, mint apósa, vagy vejei, de - pénzügyi megbízottként maga is Zsigmond szolgálatában
állt.. Zsigmondkori oklevéltár I—IX. Összeállította: Mályusz Elemér, Borsa Iván, C. Tóth Norbert. Buda-
pest, 1951-2004., IV. 411. (A továbbiakban: ZsO.)
12
Eberhard Windecke húga, Grede egy wormsi kereskedőhöz, Klaus Blockenheimerhez ment nőül.
13
Emlékirat. 23.
14
ZsO. II. 7137.
15
ZsO. II. 7684.
16
A kérdéses összeg átadásáról 1. Skorka Renáta: A krónikás és a negyvenezer liliomos aranypénz. In:
Történelmi Szemle, 49. (2007) 443-450.
17
Engel -C. Tóth: i. m. 91.
Przeglądanie stron 49
1 2 ... 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 ... 183 184

Komentarze do niniejszej Instrukcji

Brak uwag