
73
konstrukciós kölcsönt".
134
Egy másik lap úgy fogalmazott, hogy Smith neve „kitöröl-
hetetlenül belekerült a nemzeti élet történetébe... akit barátunknak mondhattunk min-
denkor... segíteni akart és segített is, amennyire a hatásköre megengedte".
135
A Pesti
Napló pedig azt mondta, hogy Smitht „a névtelen magyar adófizető szobrának talapza-
tára" kellene állítani.
136
A Magyarország úgy tudta, mozgalom indult arra, hogy utcát
nevezzenek el Smithről és emlékművet emeljenek tiszteletére.
137
Ez a hír szinte vissz-
hangja volt egy néhány évvel korábbi véleménynek. Amikor Alapi Béla bankigazgató
1928-ban Amerikában járt, szintén a Magyarországon fennmaradt Smith-mániáról
beszélt az újságíróknak. Dicsérte Smitht, és azt mondta, egy amerikainak van szobra
Budapesten, George Washingtonnak, de „ha még egyet felállítunk, az Jeremiah Smithé
lesz".
1
'
8
Ez azonban mégsem következett be. 1936-ban valóban szobrot állítottak egy
amerikai tiszteletére, de ez nem Smith volt, hanem Harry Hill Bandholtz tábornok, aki
bátran fellépett a román megszállókkal szemben a magyarok és értékeik védelmében
1919-ben.
Jeremiah Smith, Jr. fontos helyet foglal el a 20. századi magyar történelem-
ben, attól függetlenül, hogy neve a második világháború után - elsősorban politikai
szempontok miatt - feledésbe merült, és a rendszerváltás sem hozta meg az őt talán
megillető figyelmet. Pedig egy nagyon kritikus időszakban vállalta, hogy az akkoriban
a legtöbb országot soraiban tudó szervezet irányítása alatt, minden amerikai pragma-
tizmussal megáldva, megpróbálja keresztülvinni azokat a reformokat, amelyekre Ma-
gyarországnak feltétlenül szüksége volt a kilábaláshoz. Talán ma sem lenne baj, ha az
ország ismét szert tehetne egy ilyen barátra.
Jegyzetek
1
A magyar pénzügyi rekonstrukcióról a következő magyar nyelvű kiadványok jelentek meg eddig: Magos
György: Az amerikai imperialisták szerepe a Horthy fasizmus stabilizálásában, 1924—1929. Budapest, Aka-
démiai Kaidó, 1952; Ormos Mária: Az 1924. évi magyar államkölcsön megszerzése. Budapest, Akadémiai
Kiadó, 1964; Lojkó, Miklós: Meddling in Middle Europe. Budapest, Central European University Press,
2006. 81-126. A technikai szempontból legátfogóbb művek Péteri, György: Revolutionary Twenties. Essays
on International Monetary and Financial Relations after World War I. Trondheim, University of Trondheim,
1995; Péteri, György: Global Monetary Regime and National Central Banking. The Case of Hungary, 1921-
1929. Boulder, Colorado, 2002. (Social Science Monographs.)
2
Lásd Magos György monográfiájának idevágó részét.
3
Eduard Beneš: The Little Entente. In: Foreign Affairs, 1, no. 1 (1922. szeptember) 68-69.
4
Bethlen gróf beszéde a Jóvátételi Bizottság előtt, 1923. május 5. Jelentés Kállaytól és Bethlentől. Népszö-
vetség Archívuma (a továbbiakban LNA). Doc. No. 28903, Registry Files, R. 296.
5
Bethlen Korányinak és Khuen-Hédervárynak, 1923. november 27. 123. csomó, 6. tétel/96618, K 69, Gaz-
daságpolitikai Osztály, Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL).
6
Széchenyi Daruvárynak, 1923. december 31, 123. csomó, 6. tétel/162110, K 69, Ibid.
I
Lojkó: i. m. 94.
8
Kállay Daruvárynak, 1923. október 26. 123. csomó, 6. tétel/92852, K 69, Gazdaságpolitikai Osztály, MOL.
9
Popovics memoranduma, 1923. október 24. Ibid.
10
Széchenyi Daruvárynak, 1923. december 21. 209. csomó, 123. tétel/10-1390. Ibid.
II
House Drummondnak, 1924. január 15. Doc. No. 33315, Registry Files, R. 298, LNA.
12
Budapesti Hírlap, 1924. január 23. XLIV/19., 1924. február 23. XLIV/45.; Magyarország, 1924. február
24. XXX1/46.
13
Boyden lett volna eredetileg a főbiztos Ausztriában, de egy félig-meddig félreértett külügyminisztériumi
távirat miatt nem vállalta el.
14
Drummond a tagoknak, 1924. március 24. C5039/37/21, 9907, F0371. The National Archives of Great
Britain (a továbbiakban TNA).
15
Lampson feljegyzései, 1924. március 24. Ibid., C5039/37/21, 9907, F0371. TNA.
16
Lamont Salternek, 1924. március 22. idézi Salter Bethlennek, 1924. április 11. Doc. No. 33315, Registry
Files, R. 298, LNA.
Komentarze do niniejszej Instrukcji