Philips AZ1412 Instrukcja Użytkownika Strona 12

  • Pobierz
  • Dodaj do moich podręczników
  • Drukuj
  • Strona
    / 184
  • Spis treści
  • BOOKMARKI
  • Oceniono. / 5. Na podstawie oceny klientów
Przeglądanie stron 11
10
A csoda és az ereklyék segítettek a törvénytelen törvényesítésében. Andrea
Dandolo müvében Konstantinápoly elfoglalásának eseményei közvetlenül beletorkol-
lanak a négy ereklye átküldésébe, aminek köszönhetően úgy tűnhet, hogy a „teljes
Római Birodalom felének" elnyerését égi áldás kísérte. A város emlékezetének ifjabb
hordozói sem látták ezt másként.
25
r a Serenissima tudta, hogy a Bizáncban véghez-
vitt fosztogatást törvényesíti; szemében mindez mégis ártalmatlan importnak tetszett -
ugyanis mióta világ a világ, 1261, illetve 1453 után is Bizáncból és a görög szigetvi-
lágból tartották fenn magukat
26
-, hiszen a homályba vesző nagyság ingatag emlékmű-
veit állíthatták fel, amelyek nem bizonyos eseménynek,g kevésbé valamely diadal-
nak az emlékét őrizték. Krisztus akaratával tehát a botrány rendben eltussoltatott. Ezért
t a velenceiek nem törekedtek zsákmányaik és ereklyekincseik rejtegetésére. Nyíltan
közszemlére tették, sokak szeme elé tárták ékességeiket, természetszerűleg mutogatták
az övéiknek és az idegeneknek egyaránt, némelyiket körmenetek alkalmával vitték a
városon át, senki előtt sem titkolva, győzelmi jelképként azonban soha sem jelentek
meg.
A Keresztet és a Szent Vért például minden esztendőben Mennybemenetelkor
bemutatták,t ezek kínáltak csak igazán alkalmat a megkoreografált és zenével kísért
körmentekre.
27
Az egyházi ünnepeken, illetve a Sensan, vagyis a dózse és a tenger
egybekelésén az ereklyék eredetéhez kapcsolódó harcias légkör nem vált érzékelhető-
. Szent Márk köztársaságának dózséja, klérusa, állami és egyházi vezetése, számta-
lan testvérülete vett részt ezeken az ünnepeken. Velenceiek és idegenek szegélyezték
az utakat, tolakodtak az ablakokban, hogy láthassák a körmeneteket. Ezek az ereklyék
Szent Márk relikviái után a Velencei Köztársaság legértékesebb kincseinek számítot-
tak. A Szentföldre tartó zarándokok hada szállt hajóra Velencében azzal kezdve az
útját, hogy kifejezte az ereklyék iránt érzett tiszteletét, és azzal a kéréssel fordult felé-
jük, hogy mutassák számukra az utat a megváltás felé. A tiszteletre méltó idegenek is
minden különösebb ünnepélyesség nélkül csodálhatták a relikviákat. Noha római ere-
detük korántsem merült feledésbe, Konstantinápoly 1204. évi elfoglalására a szemlé-
lőket nem emlékeztette semmi, sem felirat, sem ünnepnap, sem körmenet, sem liturgi-
kus kifejezés, sem jelzés, sem ap ajkán élő elbeszélés.
28
Talán csak az a Laudes,
amelyet a dózsénak egy „állami körmenet", az andante in trionfo után a Szent Márk-
székesegyház szószékéről tartott mise előtt énekeltek, idézte fel a dózsei címben sze-
replő Nominator quarte part et demi de trestot l'enpire de Romanié"-t.
29
Az emléke-
zet máskülönben elhomályosított mindennemű keresztes hadjárattal kapcsolatos ese-
ményt és mindennemű, az ereklyék származásához fűződő hadicselekményt, illetve
botrányt. A dózsék tudatosan hárították el ezeket, mondván: Jézus Krisztus vezérelte
hozzájuk a relikviákat, birtoklásukat csodával törvényesítette és szentesítette, ezért
jelenlétük Isten akarata - amelyet az agg Enrico Dandolo kevéssel halála előtt teljesí-
tett be - szerint való.
A világi hadizsákmány esetében is ugyanilyen elhallgatásokkal és átértelme-
zésekkel találkozunk. Az at pompás oszlop, amely a Szent Márk-székesegyház déli,
Piazetta felé néző kapujának szélén, a Porta della Carta közelében, vagyis a dózsék
palotája és kápolnája közötti felvonulási úton állt, Akkonból érkezhetett (ap leg-
alábbis pilastri acritaninnk nevezte őket), ezeket egyébként merész rajtaütés következ-
tében rabolhatták el 1258-ban a genovaiaktól.
30
Arnold von Harff lovag, aki 1496-ban
tett látogatást Velencében, csak annyit tudott róluk, hogy akasztófának használták
azokat.
11
Az eredet meghatározásának kérdére árnyékol vet a tetrarchák híres szobrára
is, amely akárcsak az oszlopok szomszédságában elhelyezett, vörösmárvány Pietra del
Przeglądanie stron 11
1 2 ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 ... 183 184

Komentarze do niniejszej Instrukcji

Brak uwag