Giovanni Morelli
Művészetkritikai tanulmányok az itáliai festészetről. A müncheni és a drezdai
galériák
(1891)
Bevezetés
Dies diem docet – minden nappal bölcsebbek leszünk
Tudom, hogy néhai barátom, Otto Mündler már kritikai szemlének vetette alá ezt a
gyűjteményt. Magam nem akartam ezt olvasni, nehogy másvalaki ítélete megzavarjon a
sajátomban, különösen hogy Mündler gazdag tudása és beható tekintete iránt a legnagyobb
megbecsüléssel viseltetem. Essai d'une analyse critique de la Notice des tableaux italiens du
Musée National du Louvre című műve (1859) a maga idejében számos szempontból a műértés
mintaszerű példája volt, és nincs kétségem afelől, hogy napjaink legtekintélyesebb művészeti
kritikusai, Crowe és Cavalcaselle urak is elismerik, hogy abban a könyvecskében számos
útmutatást találtak a saját kutatásaikhoz és meghatározásaikhoz. Mündler igazi
művésztermészet volt, egyszerű, naiv, minden szép iránt fogékony, a legmagasabb, legtisztább
lelkesedésre képes. Sőt, az enthuziazmusa nem ritkán – sok példát tudnék idézni – komiszul
megtréfálta a kritikust. Azonban az ő idejében, úgy hiszem, aligha volt még valaki, aki
járatosabb lett volna az itáliai művészet alkotásainak körében, jobban tudta volna azokat
méltatni, mint ő. Hogyan fordulhatott azonban elő, hogy ennek a finom tehetségű, a
művészetet igazi szenvedéllyel kutató férfiúnak nem sikerült elkerülnie megannyi, köztük nem
egy durva tévedést az ítéleteiben? Véleményem szerint abból adódott ez, hogy Mündlernek
egyedül a – jóllehet hatalmas – emlékezetére, nagy intuíciós tehetségére kellett hagyatkoznia,
azonban a kutatásaiban nem követett módszert, hanem szokása szerint mindig pusztán a
véletlenszerű összbenyomás alapján ítélt, amelyet a műtárgy tett rá. Csakhogy módszer nélkül
a legjobban szervezett természet, a leggyakorlottabb műértői tekintet is folyton meginog az
ítéletében, és soha nem lesz egészen biztos a dolgában. Ez a módszer, úgy hiszem, csak az
experimentális lehet, amely Leonardo da Vincitől, Galileo Galileitől, Bacontől kezdve Voltáig
és Darwinig a legnagyszerűbb felfedezésekhez vezetett. A műtárgyak megismeréséhez ez
mindazonáltal csak segédeszközként
1
szolgálhat. Azoknak a festményeknek, amelyek a
1 Németországban néhány ellenségem – nem tudom, együgyűségből vagy gonoszságból-e – azt veti a
szememre, hogy én azt állítanám, hogy egy mestert pusztán csak a kéz, a köröm, a fül vagy a lábujj stb.
formája alapján is képes vagyok felismerni és megítélni. Nem vagyok azonban ilyen naiv. Amit állítok, az az,
hogy a formák általában és különösen a fülé és a kézé arra szolgálhatnak, hogy egy mester művét nagyobb
44
Komentarze do niniejszej Instrukcji